A napokban láttam leírva a következő szót (nem mondatkezdő helyzetben): Melbourne-i. Az, aki klaviatúrára vetette, jól érezte, hogy kötőjellel kell írni, abban hibázott, hogy meghagyta a tulajdonnévre jellemző nagy kezdőbetűt. Vagyis a helyes írásmód: melbourne-i.
Gyorsan meg is magyarázom, miért. Idegen szavak vagy nevek esetében – ahol az adott nyelv helyesírását követjük – a toldalékot kötőjellel kapcsoljuk, ha a végén úgynevezett néma betű van – azaz nem ejtjük –, vagy ha az utolsó kiejtett hangot bonyolult, a magyarban szokatlan betűcsoport jelöli. (Utóbbira remek példa Bordeaux.) Mivel a Melbourne néma e-vel végződik, így kötőjellel kapcsoljuk hozzá az -i képzőt. Ez rendben van.
Azzal azonban, hogy hozzácsatoltuk a városnévhez az -i képzőt, melléknevet csináltunk belőle (lényegében ugyanaz, mint a Budapest és a budapesti esetében), és így kis kezdőbetűvel írjuk (kivéve természetesen akkor, ha mondatot kezdünk vele).
Mi zavarhatta meg az ismeretlen szerzőt? Alighanem az a szabály, hogy a két vagy több különírt elemből álló tulajdonnevek esetében megtartjuk a nagy kezdőbetűt az -i képző ellenére is. Tehát: New York és New York-i. Viszont Melbourne neve csak egytagú, így melbourne-i a helyes írásmód.
(Forrás: A magyar helyesírás szabályai, 217. pont)